Az úgy van, hogy minden ember kutyásnak születik. Van, aki a fogantatás pillanatától tudja és van, aki később eszmél rá…
Ha jól emlékszem, ősz volt… esős, szürke, pocsolyás ősz. Imádtam. Ez a varjak ideje. Okosak, erősek, feketék és bölcsek. Tovább látnak mint mi emberek. Ha nem a varjakban gyönyörködtem, ami a legszelídebb módja az időtöltésnek a borongós, esős őszi napokon, akkor pocsolyázni indultam. A földút kátyúi hamar megteltek vízzel, ami a fagyban tükörjégpályaként üzemelt. Megsikoztuk, hogy sima legyen és nagyon csúszós… azonban most még ősz volt, lassú, szürke, nyugodt ősz. Ilyenkor már nem találtam fészekből kipottyant madárfiókát, amit hazavihettem nevelgetni és a kutyásember a nagy boxerrel is rövidebb és gyorsabb köröket járt. De a pocsolya! Az ott volt…és ha szerencsém volt, kincset rejtett. Apró, tenyerembe férő békákat. Imádtam őket. A kiszemelt háta mögé kerülve megérintettem a hátát, mire nagyot ugrott. És ugrott és megint és megint. Ezen kivül nem sokat tudtam a békákról, így azt sem hogy télen hol laknak… valóban! Hol laknak…? Nagy kérdés, súlyos dilemma… Azt hiszem, igazán talpra esett gyerek voltam. Nem kellett sok idő hogy a tettek mezejére lépjek. Minden kincset, kavicsokat és botocskát, melyeket a piros kabátom nagy zsebeiben tartottam gondosan eldugtam a Korhadt Fához. És két nagy üres zsebbel nekivágtam megoldani életem akkori legnagyobb dilemmáját: a békaügyet. Amiket tudtam összefogdostam, betuszkoltam a zsebembe őket, majd a bal zsebemet a bal, jobb zsebemet a jobb kezemmel leszorítva, csípőre tett kézzel hazaindultam. A 3. emeletig minden probléma nélkül feljutottam békástól, azonban a csengő gombját nem tudtam megnyomni. Hát hogy?? Nekem békaküldetésem van! Szép lassan, nyugodtan, ütemesen nekiálltam rugdosni az ajtót. Anyám kinyitotta és én ott álltam csatakos- sáros-vizesen kipirulva, csípőre tett kezekkel. Idenézz! -száguldottam be a lakásba. Ha NEM LEHET KISKUTYA, nézd mit hoztam!? És boldogan kidobáltam a békáimat a zsebemből. Anyám visított, falfehéren berohant a szobába becsapva az ajtót és onnan kiabált: Hogy tehetted ezt! Azonnal szedd össze ezeket! Hát nem tudod, hogy rettegek a békától?! Nem tudtam…